Skyworth Klíma

 

 

KIK VAGYUNK

 

Egy hatalmas klíma gyártó cég már készen áll arra, hogy belépjen Európába. 2014 elején a cég a Kínai elnöke bejelentette az új szektor megnyitását és 2014.- ben júniusában már előkészítették az ágazatot 100 kutatóval és fejlesztővel ebből a szektorból és mára készen állnak arra, hogy az Európai piac egy részét megszerezzék. Egy 32.3 millió usd -vel rendelkező cég aki 1,6 miliárd gyártási kapacitással rendelkezik és évenként több mint 3 millió darabot képesek gyártani, ezekkel az elképesztő számokkal a Syworth belép Európába Magyarországot választva az Európai központnak.

 

Az előnyök

 

Az inverter technológiája a legújabb technikai vívmányokat foglalja magába az otthoni kényelemért és gazdaságos működtetésért a jövő technikai követelményeit is figyelembe véve. A következő években a Skyworth által egy teljes lakossági, kereskedelmi és multisplit, VRV rendszerű klíma berendezések fognak megjelenni a piacon a legnagyobbak között.

 

 

A célunk:

Újfajta mozgalmas, harmonikus stílust képviselnek, egy kifejezetten erre a célra megalakult kreatív csapat által megalkotva, ezek az előnyei a termékeknek amelyek  hamarosan az alapvető szükséggé válnak azok között akiknek fontos a jó megjelenés és a fejlett technikai is. Néhány hete megkezdődtek  a termékek bemutatása a forgalmazók felé. Egy logisztikai központon keresztül 24-48h belül egész Magyarország területén garantált lesz a kiszállítása a termékeknek.

 

A Skyworth Vela légkondicionálók négy különböző módon szűrik meg az átáramló levegőt

Filter ag+, ezüst ion szűrő

Az ezüst ion szűrő rendkívül hatékonyan sterilizálja a levegőben lévő baktériumokat.

ezüstion szűrő

Katechin szűrő

A Katechin szűrő a rákkeltő anyagokat szünteti meg. A klímaberendezés a ventilátor üzemmódjában is szűri ezeket az anyagokat.

Katechin szűrő

IFD modul

Az IFD modul hatékonyan megtisztítja a levegőt a portól. Egy alapos tisztítással könnyedén eltávolítható a modulon lerakódott por.

IFD modul

Hideg plazma generátor

A hideg plazma generátor a kellemetlen szagok semlegesítéséért felel.

hideg plazma generátor

DC inverter kompresszor, DC motor BDLC

skyworth okostelefonos kezelésMagas hatékonysággal bíró DC inverter rotary kompresszorral, valamint BLDC Motorral rendelkezik, amely a beltéri és kültéri egység halk működését is biztosítja.

Pontos hőmérséklet érzékelés minden üzemmódban

A helyiség megfelelő állandó hőmérsékletét a DC inverter és a rendszer gáz együttműködése szabályozza. A DC inverteres kompresszor szükség esetén gyorsan megnöveli hatékonyságát, így pillanatok alatt eléri a kívánt hőmérsékletet, legyen szó akár hűtésről akár fűtésről.

Széles tartományban üzemeltethető ventilátor sebesség

A Skyworth DV inverter technológiája lehetővé teszi, hogy a kompresszor és a BLDC motor még extrém hőmérsékleti viszonyok között is (-25 és +52 °C) képesek stabilizálni a rendszer működését. A ventilátor sebessége állandó, minimálisan 1% eltéréssel.

WI-FI rendszer vezérlőegység

A Skyworth klímával lehetőség van a berendezés ellenőrzésére, kezelésére okostelefonon (iOS/Android) vagy otthoni Wi-Fi hálózaton keresztül, mellyel egyszerűbb és szórakoztatóbb a készülék kezelése.

 

 

 

 

Home
Account
Cart
Search

Honlapunkon sütiket használunk a felhasználói élmény fokozásában. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás